WAKE UP CALL

In Uncategorized by Lili Pataki5 Comments

Az egész 2 héttel ezelőtt kezdődött, de akkor még semmibe vettem a dolgokat és lazán kezeltem mindent. 2 hete átestem egy kisebb műtéten, egy újra előtérő problémával, amivel 1 éve már kezeltek. Az igazi ’wake up call’ azonban szerdán érkezett. Az egész hetem zsúfolt volt, alig vártam, hogy pénteken elrepüljek Barira a barátnőimmel és kieresszem a gőzt, kicsit magamra koncentráljak. Előző péntek óta egy új kanyart vett az életem, realizáltam, hogy úgy éltem az elmúlt 6 évem, hogy mindig más/mások érdekeit tartottam szem elött. Sosem betegeskedtem annyit, mint az elmúlt 6 évben sosem volt ennyi lelki eredetű problémám, utólag könnyebb belátni, mint az adott helyzetben.

Szerdán egy rendezvényre voltam hivatalos, amin hál Istennek ott volt pár barátnőm is. Elkezdett fájni a hasam, de mindenki arra gyanakodott, hogy nem ittam/ettem eleget, esetleg túl sokat stresszeltem az elmúlt napokban. Mivel nekem elég nagy a fájdalom küszöböm és sosem szólok míg igazi fájdalmat nem érzek, ezért én tudtam, hogy ez másféle fájdalom. Levert a víz, hányingerem lett, szédültem, a hasam egyre erősebben fájt, lüktetett, mintha valami belülről szúrna. A lányok hoztak vizet, vettem be gyógyszert, de semmi nem segített. Mondtam, hogy nekem haza kell indulnom és elindultunk a kocsimhoz. Anyukám ekkor hívott, kérdezte milyen volt a rendezvény, de elcsuklott a hangom es tudta, hogy probléma van. Kérte, hogy maradjak ott, én meggyőztem, hogy haza tudok vezetni.

A keletitől a Király utcáig jutottam el, közben sírva a fájdalomtól, mintha valami megenne belülről a gyomromat. Szédültem, hányingerem volt a fájdalomtól, ájulás kerülgetett de hatalmas volt a forgalom, tudtam, hogy minden erőmmel koncentrálnom kell, hogy éber maradjak, mig egy parkolóhelyet nem találok. Végül sikerült leparkolnom és volt annyi erőm, hogy elküldjem a helyzetem anyukámnak, mert fogalmam sem volt hol voltam pontosan. Ekkora már a mentők is úton voltak felém, legalábbis azt hittük. Anyukám megérkezett, a mentők sehol. Beszélt hozzám, hogy ne ájuljak el. 25 perc alatt nem jöttek ki mentők, folyamatosan hívta őket, 2x felvették a telefont és azt mondták úton vannak, majd a 3. hívásra már ránk nyomták. Ezután hirtelen megérkezett két motoros mentő, mondták, hogy nekik csak most szóltak, sajnáljak, hogy nem értek ide előbb, mentőautó jelenleg nincs. Nem tudták megállapítani mi a bajom, de láttak, hogy el van torzulva az arcom és nagyon erős fajdalommal küzdök, bármely percben elájulhatok. Sajnos ez régebben is probléma volt, most is nagyon nehezen találtak meg a vénám, többször kellett megszúrniuk. Beadtak egy nagy adag fájdalomcsillapítót vénásan és kaptam infúziót, mivel mentő nem jött, igy a motorosok mentek elől, anyu pedig a kocsinkkal vitt engem.

A Honvéd kórház sürgősségi osztályára vittek, leadták az adatain. Életemben nem találkoztam két ennyire szimpatikus, kedves, odafigyelő orvossal. Leadták a parírjaim, mondták, hogy szólítani fognak, minden jót kivántak. Kb. 3 órát vártunk mire behívtak, addigra elmúlt a fájdalmam és lement az infúzió is. Behívtak, a doktornőt nem is érdekelte a problémám, rendkívül viccesnek tartotta az öltözetem elkezdte fotózgatni a cipőm és azon nevetett, hogy hogy lehet ilyet felvenni utcára. Végre sikerült a fájdalmaimra terelni a szót, kérte, hogy feküdjek fel az ágyra és megnyomkodta a hasam a kezével. Nem éreztem fájdalmat a fájdalomcsillapító miatt, közölte, hogy semmi bajom menjek haza mert minimum 12 óra, mire sorra kerülnék, hogy normálisan megvizsgáljanak (vérvétel, ultrahang stb.) és biztos benne, hogy csak kis gyomorrontás volt, ne vesztegessem egy ilyen helyen az időm, menjek haza. Mikor kértük, hogy legalább egy papírt adjon arról, hogy mi történt velem, hogy ha baj lenne fel tudjam mutatni, azt válaszolta, hogy csak az kap ambuláns lapot, aki kivárja azt a 12 órát mire megvizsgálnak, menjek haza, higgyem el, hogy semmi bajom.

Annyi szerencsém volt, hogy anyukám velem volt és nem engedte, hogy a lakásomba menjek, hazavitt hozzájuk. Este 11kor kezdődött a semmiből újra a fajdalom, bevettem gyógyszert, semmi. A fájdalomtól már hánytam, hajnal kettőre már csak feküdtem a fürdőszoba padlón, a fájdalom csak erősebb lett. Bevittek a János kórházba, ami éjszaka egy ’fantomház’. Megmondták hova kell mennünk, de mindenhol zárva voltak az ajtók, a csengőre több csengetés után végül lejött egy nővér. Kifogtunk egy nagyon kedves doktornőt, aki még éjjel elvégeztette a vizsgálatokat, kért maradjak bent megfigyelésre, mert a leleteimen látja, hogy gyulladás van a testemben, ekkora a fájdalom felülről már a hasam jobb alsó oldalára vándorolt, sokkal elviselhetőbb lett. Bent maradtam, jöttek folyamatosan az orvosok, néztek az állapotom, 7-8 infúzión voltam túl csütörtök este 5re, amikor közölte a doktor úr, hogy megműtenek, kiveszik a vakbelem.

Az orvosok nagyon kedvesek voltak, mindent elmagyaráztak, mi hogyan fog zajlani, majd vártunk az altató orvosra, 6ra már a műtőben voltam, feltettek pár kérdést, mondták, hogy az altatótól kicsit szédülni fogok, ez kb. 5mp-ig tartott és a következő pillanatban már az ágyban ébredtem, anyu ott ült, kb. 1 órás volt a műtét. Elmondták anyunak, hogy minden rendben ment, sajnos nagyon be volt gyulladva a vakbelem, muszáj volt kivenni. Az éjszaka borzasztó volt, kb. hajnal 1-kor felébredtem az altatásból, alig tudtam lábra állni, szédültem és iszonyatosan fájtak a sebek. Emellett a lelki problémaimat sem engedtem még el, sírtam, mert tudtam egy korszak lezárult. Ahogy a vakbelemet eltávolították, úgy eltávolítottak egy zsákutcát is az életemből, amihez meg próbáltam visszanyúlni, ragaszkodni.
Ezek után napról napra enyhült a fajdalom.

Ma, 4 éjszaka, 3 nap után itthon fekhetek, szerencsére már csak enyhébb fajdalmakkal es egy rossz élmennyel a hátam mögött. Az egészet nem sajnáltatás miatt írom le. Mindössze figyelmeztetésként, hogy figyeljelek oda magatokra, figyeljetek a testetekre, figyeljetek a jelekre. Ezek a megbetegedések jelek, arra, hogy valami lelki probléma, gond van. Valamin változtatni kell. Ha a lelketek nincs rendben, a testetek sem. A lelki dolgok teljes mértekben kihatnak a testünkre és ha átadod magad a lelki problémáknak, akkor a tested is belefárad, feladja a harcot. A vakbélgyulladásnál kevesebb dolog az, ami könnyebben megmagyarázható. Ez egy felesleges szerv, mint írtam, egy zsákutca. Észre kell vennünk mi az a zsákutca, mi az, ami szerepet játszik az életünkben, az, amit hiába próbálunk megoldani, sajnos bármennyire is fáj, jobb elengedni, mert ugyan oda fogunk visszajutni. Sokan úgy magyarázzák, hogy ez a „betegség olyan dühöt jelent, amit egy olyan kiélezett helyzet vagy feszültség következtében érzünk, amelyet nem vagyunk képesek megoldani, és ami miatt úgy érezzük, hogy „fortyogunk" belülről”. Mikor ezt elolvastam, teljesen egyet kellett értenem a gondolattal.



Ez az egész betegség felébresztett, hogy semmi és senki nem ér meg annyit, hogy én és a testem ennyi fájdalmon essen át. Mehettem volna a barátnőimmel nyaralni, szuper jól érezve magam, ehelyett kórházban feküdve mosolygok a képeken, amiket küldenek nekem odatagelve engem. Ez a pár nap megmutatta azt is, kikre számíthatok igazán. Mikor a barátaid sorra akarnak jönni látogatni, mikor a barátnőid, akikkel nyaralni mentél volna mondják, hogy a legfontosabb, hogy jól legyek és sokkal jobb nyaralást fogunk szervezni nem sokára akkor azért az ember lelke megnyugszik, hogy kikkel is van körülvéve. Az élet tele van nehézségekkel.

Ezerszer megkapom, hogy Lili a te életed tökéletes, miért szomorkodsz, miért pazarlod az idődet olyan dologra, amik neked ártanak? Mi a tökéletes? Mitől lesz egy élet tökéletes? Attól mert a szüleim annyit dolgoztak, hogy tudtak nekem biztosítani egy anyagi biztonságot felnőtt koromra? Az nem az en érdemem. Az egy cél ahhoz, hogy elérjem én is azt, amit Ők már elértek, hogy annyit és úgy dolgozzak, hogy sikeres és boldog legyek, hogy úgy neveljem a gyerekeim, hogy mint én, ők is engem hívjanak majd először, ha baj van, tudják, hogy bármennyi évesek is, én az anyjuk vagyok, aki bármikor segít, ha baj van. Mitől lenne tökéletes egy élet? Nincs tökéletes. Miért vágyakozunk más életére, ha fogalmunk sincs róla milyen is az? XY élete mennyire fantasztikus, mert bármit megvehet. Bumm. Ebből már egyből azt kell leszűrni, hogy ő boldog, az ő élete könnyű?

Az emberek viselkedésé felmérhető, mindent megmagyaráz és elárul egy emberről, hogy milyen problémákkal küzd. Nincs olyan ember, akinek ne lenne problémája, olyan van, aki nem vállalja, aki elnyomja, aki elhiteti magával hogy vele minden rendben van. Nem csoda, hogy külföldön sok helyen kötelező heti 1x elmenni az iskola pszichológusához, aki észreveszi, ha esetleges eltitkolt problémák vannak es azért lepnek fel az adott gyerekkel problémák az iskolában is. Pszichológushoz járni nem szegyen. Úgy kell felfogni, mint egy ismeretlent, aki megtartja a titkaid es nem bírál, hanem segít ahogy, ahol tud. Nem irányit, irányt mutat, te döntöd el elfogadod-e vagy sem. Fontos, hogy tudd, érezd, megtaláltad-e az igazit, mert, ha úgy érzed nem javul a helyzet, ha nem tudsz őszinte lenni vele, ha nem magad miatt, hanem mások miatt mész el, akkor tényleg felesleges. 3 pszichológusnál es 1 pszichiáternél jártam az elmúlt 6 évben.

Kb. fel éve találtam meg azt, aki tényleg segít, akit akkor hívhatok amikor szeretnék, akihez nem félek menni, ha hülyeséget csináltam mert elfogad úgy is. Azok az emberek, akik bírálnak ezért, bírálnak a szomorúságod és a problémaid félvállasáért igazából belül irigyek, irigyek, hogy bárcsak Ők is kepések lennének kiadni magukból azt, ami a lelkük nyomja, bárcsak képesek lennének őszinték lenni és őszintén élni. Nincs két egyforma ember, az emberek különbözőek, mindenki más érzelmi intelligenciával rendelkezik. Vannak emberek, akiket jobban megvisel valami, van, aki fél vállról tudja venni a dolgokat és egyből elengedni, azt, amiről tudja, hogy mérgező. Sajnos én nem ezek közé az emberek közé tartozom.

Én az a fajta ember vagyok, aki mindenkiben meglátja a jót és azt helyezi előtérbe. Aki küzd, mert tudja, hogy az a jó lehetne több mint a rossz és képtelen feldolgozni, ha kudarcot vall. Ha valami rossz történik, sokszor képtelen vagyok tisztán látni, magamra hárítom a problémát, magamban keresem a problémát és el sem gondolkozok azon, hogy ez a probléma talán a másik ember hibája. Sebezhető vagyok és sajnos ezt sokan kihasználják. Hiszen mindig könnyebb kihasználni valakit, elfogadni mástól a jót, mint szembesülni a saját problémáddal és felvállani a hibáid. Amennyire szörnyű volt ez az egész tortúra, annyira hálás is vagyok azért, hogy felébredtem, többet érek annál, hogy olyan emberekbe és dolgokba fecséreljem az időm, ami egy állóvíz, egy megváltoztathatatlan, az én életemet mérgező jelenség. Egyszer mindent el kell engedni, ha okos vagy, még időben megteszed.

Share this Post

Comments

  1. Minden szava egy igazi csoda! Köszönöm a vilagnak, hogy vannak még olyan emberek, akik hasonló világnézetet, gondolkodást és értékrendet képviselnek, mint én. Hálás vagyok, hogy hangot adtál ennek a történetnek és megosztottad a világgal, mert nagyon is intő és vészjósló a testi és fizikai fájdalom. Jöjj rendbe hamar! Jobbulast Lili!

    1. Author

      Kedves Nóra! Köszönöm szépen a kedves szavakat! 🙂

  2. Köszönöm Lili, hogy ezt megírtad és végig olvashattam. Örülök, hogy vannak még értelmes és értékes emberek hasonló világnézettel mint az enyém.
    Jobbulást és minden jót kívánok!

  3. Szia Lili!
    Örülök, hogy jobban vagy. Élj úgy és csináld azt amit Te szeretnél. A filmed tovább forog csak a szereplők kiválasztására figyelj. Nézd meg ki az aki érdemes főszerepre, vagy csak statiszta.
    Üdv: A motoros

Leave a Comment